A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégváró finomság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégváró finomság. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 19., hétfő

TÚRÓS KOLBÁSZOS HÁROMSZÖGEK


Régi barátom a leveles tészta megint nagy szolgálatot tett. Ez most nem mélyhűtött volt, hanem előre kinyújtott előhűtött, így még kinyújtani sem kellett.
A töltelék nagyon finomra sikeredett, az apró kis kolbászdarabkák és a snidling igazi élménnyé tették.

Hozzávalók

1 csomag előhűtött, kinyújtott leveles tészta
15 dkg tehéntúró
2 evőkanál tejföl
6-7 dkg házi füstölt kolbász
1 csokor snidling
1 szál újhagyma
1 k.k. só
1/2 k.k fehér bors
1 csipet Cayenne bors
1 tojás a kenegetéshez
szezámmag a szóráshoz



Elkészítés

A tésztát vágjuk 6 x 6 centis kockákra.
A töltelék hozzávalóit egy tálban alaposan keverjük el, de a kolbászt kockázzuk fel és süssük ki előtte, majd csepegtessük le.
A snidlinget  és az újhagymát pedig aprítsuk fel.
A kockák közepébe tegyünk 1 teáskanál tölteléket.
 A tészta széleit kenjük le a felvert tojással, majd hajtsuk háromszögbe és nyomogassuk össze a széleit. 
Tojással kenjük le a tetejét és szórjuk meg szezámmaggal.
180 fokos előmelegített sütőben süssük aranybarnára.
huszon-egynéhány darab lett.



2014. január 30., csütörtök

KÁPOSZTÁS CSIGA


Jó barátomat a fagyasztott leveles tésztát hívtam segítségül ehhez a finom csigabigához. Borsos, pirított káposztával töltöttem. Nagyon finom lett :) 
Nagyon gyorsan elkészül főleg, ha a káposztát előre megdinszteljük. Érdemes nagy adag káposztát csinálni és egy zacskóban csodásan eláll a mélyhűtőben.

Hozzávalók

1 csomag fagyasztott leveles tészta 50 dkg
1/2 fej közepes káposzta
1 t.k. bors
1,5 t.k. só
1 t.k. cukor
1 t.k. őrölt kömény
kevés étolaj
1 tojás a lekenéshez


Elkészítés

A tésztát engedjük ki.
A káposztát reszeljük le. Én már nagyon régen nem reszelem, hanem egyszerűen az aprítógépbe teszem és 2 másodperc alatt kész az apró, konyhakész káposzta.
Kevés olajat hevítsünk fel a cukorral. Zúdítsuk rá a káposztát, fűszerezzük és néha megkevergetve hagyjuk szép barnára megdinsztelődni.
A felengedett tésztát vágjuk ketté és nyújtsuk vékony téglaalapokká őket.
Kenjük meg a káposztával, szorosan tekerjük fel, kenjük le a felvert tojással és vágjuk 1-1,5 cm vastag karikákra. 
A karikákat fektessük sütőpapírral fedett tepsire. 
A sütőt melegítsük elő 180 fokra és süssük aranysárgára. 20-25 perc.
Nekem 24 közepes nagyságú csigám lett ebből a mennyiségből.






2014. január 25., szombat

KAKAÓS KÓKUSZOS CSIGA

kakaós-kókuszos csiga

Nagyon egyszerűn elkészíthető és mindenki szívesen rájár. Egyik nap készítettem kakaós csigát, ami hihetetlen gyorsan elfogyott, aztán gondoltam, hogy a következő adagot feldobom valamivel. A kókusz remek választás volt, nekem jobban ízlett, mint a sima kakaós.

Hozzávalók

40 dkg liszt
2 evőkanál cukor
2 dkg élesztő
1,2 dl tej
1 tojássárgája
8 dkg vaj

4 evőkanál jó minőségű kakaó
cukor ízlés szerint
4 evőkanál kókuszreszelék
6 dkg vaj


Elkészítés

Az élesztőt futtassuk fel langyos tejben, kevés  cukor segítségével.
A vajat olvasszuk meg.
A lisztet szitáljuk egy nagy tálba. Adjuk hozzá a felfutott élesztőt, tojássárgáját, cukrot, az 1 csipet sót és az olvasztott vajat. Gyúrjunk belőle rugalmas tésztát. Fedjük le és hagyjuk a duplájára kelni a konyhában.
A megkelt tésztát lazán gyúrjuk át és vegyük kétfelé, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Nyújtsuk 2-3 mm vastagságú téglaalappá .
A kakaót keverjük el annyi cukorral, hogy szeressük.
A kókuszreszeléket is keverjük el kevés cukorral.
A vajat olvasszuk meg.
A kinyújtott tésztákat kenjük meg vastagon az olvasztott vajjal, majd szórjuk rá egyenletesen a cukrozott kakaót, végül pedig a cukrozott kókuszt.
Óvatosan tekerjük fel, kicsit ki fog jönni a töltelékből tekerés közben, de ezzel nem kell foglalkozni.
 tekercsből vágjunk 1.5 cm vastag korongokat és sütőpapírral letakart tepsire rakosgassuk.
A végén szórjuk meg a maradék kókusszal és 180 fokra előmelegített hőlégkeveréses sütőben süssük meg. Olyan 10-15 perc alatt kész. persze ez sütőfüggő. Nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad.
Sütés után szitáljunk rá porcukrot.

Jó étvágyat kívánok :)

kakaós-kókuszos csiga

2014. január 23., csütörtök

FOCACCIA DI RECCO (ropogós, sajtos lepény)



Ez egy olasz ropogtatni való, szigorúan sajtimádóknak :) Nagyon egyszerű elkészíteni, annyi titka van, hogy jó minőségű sajtokat kell használni hozzá.
A szinte rétestészta vékonyságú ropogós tészta közt nyúlós sajtocska bújik meg. Igazi sikert  arathatunk vele egy borozgatós nyárestén.
Az eredeti recept itt található remek fázisfotókkal. Sajnos magyar oldalon nem találtam hozzá leírást.

Hozzávalók

50 dkg liszt
2,5 dl víz
0,5 dl olívaolaj
1 csapott evőkanál só
sajtok
friss rozmaring


Elkészítés

A lisztet a vízzel, olajjal és sóval nagyon alaposan kidagasztjuk. Én picivel több olajat tettem hozzá és úgy volt igazán rugalmas a tésztám.
A kigyúrt tésztából gombócot formálunk és lefóliázzuk, majd 1 órát állni hagyjuk szobahőmérsékleten.
Amikor kipihente a tészta a fáradalmait, vegyük 6 részre. Nekem 3 pizza nagyságú lepénykém lett, de olyan formára és nagyságúra nyújtható, amilyenre csak szeretnénk.
Minden gombócot egy szilikonlapon szép vékonykára nyújtunk. Kézben is megforgathatjuk, hogy segítsük a vékonyra nyújtást.
A pizzaformát béleljük ki a tésztával, majd morzsoljunk rá különböző sajtokat. A sajtokat nagy darabokban tegyük a tésztára, nem baj, ha hepehupás a felszíne.  A másik gombócot is nyújtsuk ki és fedjük le vele a sajtokat. A széleit csipkedjük össze, a tetejét szurkáljuk meg, majd kenjük meg olívával és mehet a legalább 200 fokos sütőbe. 6-8 perc alatt elkészül.
Az egyiket simán készítettem, a másodiknak a tetejét megszórtam friss rozmaringgal, a  harmadikat pedig úgy készítettem, hogy a sajtot szórtam meg rozmaringgal.
Nekem a rozmaringos változatok ízlettek a legjobban, friss paradicsommal valami mennyei rágcsa volt.