A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kevert tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kevert tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 19., szombat

PÖTTYÖS PISKÓTATEKERCS MEGGYES TÚRÓVAL MEGTÖLTVE

pöttyös piskótatekercs

Macaront szerettem volna készíteni, ezért 5 tojást elkezdtem szétválasztani, de az utolsó sárgája úgy döntött, hogy a már elkülönített fehérjék között landol, így újra kellett gondolnom a dolgot, mert kidobni nem akartam a felütött tojásokat.
Hirtelen a piskótatekercs ugrott be, csak csavartam egyet  rajta. Rengeteg mintás piskótát láttam már, így megszületett az én mintásom is :)

Hozzávalók

5 tojás
5 e.k. liszt
5 e.k. cukor
5 e.k. víz
1 csipet szódabikarbóna
1 csepp ételfesték, vagy természetes színezék

20 dkg tehéntúró
1/2 üveg meggydzsem
1 e.k. tejföl
1/2 citrom reszelt héja
3-4 e.k. cukor


Elkészítés

A tojásokat fehéredésig vertem a cukorral és a vízzel. Amikor eltűnnek a nagyobb légbuborékok, szinte fehér és legalább háromszorosa az eredeti mennyiségnek, akkor jó. (megjegyzem, én a lusta háziasszony kategória vagyok, ezért nem szoktam szétválasztani a tojásokat a piskótához, de aki fél ettől a módszertől, az készítse el hagyományosan)
A lisztet keverjük el a szódabikarbónával és szitáljuk a tojáshoz. Óvatosan egy spatula segítségével keverjük el.
Picike masszát vegyünk ki, amihez adjunk 1 csepp festéket, kakaót, céklaport......, keverjük el.


Sütőpapírt terítsünk a tepsire. 
A színes piskótát tegyük habzsákba és nyomkodjunk nekünk tetsző mintákat rá. Én a legegyszerűbbet választottam a pettyeket.
Tegyük 160 fokra előmelegített sütőbe és süssük 3-4 percig, amíg egy kissé megbőrösödik, ekkor már nem fog elmaszatolódni, amikor ráöntjük a piskótamasszát.
Vegyük ki a sütőből és egyenletesen terítsük el rajta a maradék masszát.
Tegyük vissza  a 160 fokos sütőbe és k.b. 15-20 perc alatt süssük készre.
 Én mindig megnyomkodom a tetejét, a rugalmasságából tudom megállapítani, hogy átsült-e.
A túrót törjük össze és a tejföllel, cukorral és a reszelt citromhéjjal keverjük ki.
A megsült piskótát borítsuk egy lisztezett konyharuhára és még melegen húzzuk le a papírt róla, majd tekerjük fel a konyharuha segítségével és hagyjuk kihűlni.
Tekerjük le a kihűlt tekercset, kenjük rá a túrót, majd a darabos meggydzsemet és tekerjük fel. 
Érdemes lefóliázni és a hűtőben hagyni 1-2 órát, hogy összeérjen, szeletelni is könnyebb lesz.



2014. március 18., kedd

DIÓS BÖGRÉS SÜTEMÉNY KARDAMOMMAL KOSZORÚNAK ÁLCÁZVA

diós bögrés sütemény

Bizony kapott egy kis csavart ez a sütemény. Az előzőekben készült mákos bögrést meggyel javítottam, a kókuszos bögrést ananásszal turbóztam fel, így a diós változat sem kerülhetett ide az eredeti köntösében.
Természetesen az alaprecept jól működik magában, de aki bátortalan a sütést illetően, annak remek kísérletezési lehetőség, hogy egy nagyon egyszerű, elronthatatlan süteményből egy dekoratív és finom édességet varázsoljon a családi asztalra.
Került bele kardámom, narancs, csokimáz és baracklekvár is, pedig csak a csoki volt eltervezve. Amikor elkezdtem készíteni és mindent összekevertem, akkor derült ki, hogy a tejet megitta valaki. Nem estem kétségbe,joghurttal helyettesítettem, így viszont kicsit sűrű lett a tészta így jött a képbe a narancs, a többi pedig már adta magát ha , ha egyszer egy lavina elindul, nincs megállás.
Kíváncsian vártam a végeredményt, mert fogalmam sem volt róla, hogy mi fog kisülni, de szerencsére egy nagyon finom, puha ízletes sütemény bújt ki a sütőből.

Hozzávalók

3 decis a bögre
1 bögre darált dió
1 bögre liszt
2/3 bögre cukor (eredetileg 1)
2/3 bögre tej (nálam joghurt volt)
1/3 bögre étolaj
1 tojás
2 t.k. sütőpor
1/3 bögre durvára vágott pirított dió
-------------
1/2 narancs reszelt héja
1/2 narancs leve
1 kardámom
pár kanál baracklekvár
10 dkg étcsokoládé


Elkészítés

A lisztet mérjük ki és öntsük egy tálba, keverjük el a sütőporral. Adjuk hozzá a darált  diót, cukrot. Normál esetben öntsük fel 1 bögre tejjel és üssünk bele egy tojást, majd keverjük el és süssük meg.
Nos ez esetben a joghurt miatt kissé sűrűnek találtam a masszát ezért a kezem-ügyében található narancs héjéból reszeltem bele egy keveset, majd a levét is belefacsartam. Így már alakult az állaga. Egy kardámomnak kikapartam és összetörtem a magjait és hozzákevertem.
A diót megpirítottam egy száraz serpenyőben, majd egy késsel felaprítottam és ezt is hozzákevertem.
Egy szilikon koszorúformát vékonyan bekentem olajjal és belesimítottam a masszát. 
170 fokon légkeveréssel 30 perc alatt (tűpróba) készre sütöttem.
10 percet hagytam hűlni, majd gyönyörűen kijött a formából.


Amikor teljesen kihűlt lyukakat fúrtam bele és feltöltöttem a lekvárral, majd csokoládét olvasztottam vízgőz felett, amihez adtam pici olajat és egy kanál segítségével a koszorúra csorgattam, így a lyukakat is lezárta a csokoládé.



2014. március 8., szombat

BÖGRÉS KÓKUSZOS SÜTEMÉNY ANANÁSSZAL

bögrés kókuszos sütemény ananásszal

Ez a finom és nagyon egyszerű sütike is a családi receptárból való. Ezt inkább a nagynéném süti előszeretettel, de nálam is előfordul néha. Azt hiszem ezentúl gyakrabban lesz, mert ez az ananászos verzió szerintem nagyon, de nagyon isteni. Egyszerűen nem lehet abbahagyni.

Hozzávalók

3 decis bögrét használtam
1 bögre kókuszreszelék
1 bögre liszt
3/4 bögre cukor
3/4 bögre tej
1/4 bögre étolaj
1 egész tojás
1 bögre kockázott ananász
2 t.k. sütőpor
1 csipet só



Elkészítés

A sütőt melegítsük elő 180 fokra ( teljesen jól működik akkor is, ha hideg sütőbe tesszük).
Egy közepes tepsit kenjünk ki zsiradékkal és szórjuk be liszttel.
Egy tálba mérjük ki a száraz hozzávalókat és keverjük össze.
Egy bögrét öntsünk háromnegyedig tejjel, majd öntsük a tetejéig olajjal.
Borítsuk a száraz alapanyagokra, üssük rá a felvert tojást és egy keverőlapáttal keverjük össze. Nem kell gép! Legvégül adjuk hozzá a lecsepegtetett kockázott ananászt, amit kevés liszttel meghintettünk.
25 perc alatt vagy tűpróbáig süssük készre.
Még melegen én meglocsoltam pár kanál ananászlével és megszórtam kókuszreszelékkel.


2014. február 27., csütörtök

BÖGRÉS MÁKOS SÜTEMÉNY MEGGYEL

mákos bögrés sütemény meggyel

Szerintem ez a világ legegyszerűbben és leggyorsabban elkészíthető sütije. Anyukám a nagy mestere a bögrés sütemények készítésének, ez a recept is tőle származik.
Pontosan 25 perc alatt tettem az asztalra. Ugye ez mindenki idejébe belefér.
Köszi anya a receptet :)

Hozzávalók

1 bögre darált mák
1 bögre liszt
1 bögre cukor (nálam 3/4 volt)
1 bögre magozott meggy
1 tojás
1 bögre tej (nálam 3/4 és 1/4 bögre olaj volt)
1 t.k. fahéj
1/2 csomag sütőpor
1/2 citrom reszelt héja


 Elkészítés

Fogjunk egy bögrét, az enyém 2,5 dl-es volt. 
Vegyünk elő egy nagyobb tálat és egy kisebb tepsit és a sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A bögrével mérjük ki a száraz hozzávalókat és borítsuk egy nagy tálba. Ízesítsük fahéjjal és reszelt citromhéjjal és keverjük el benne a sütőport is. 
Üssük rá a tojást és öntsük rá a tejet és olajat.
Elvileg nem kell bele zsiradék, de én ragaszkodom az olajhoz, mert szerintem sokkal szaftosabb lesz tőle a sütemény. 
Egy fakanállal keverjük össze az egészet.
A meggyet csepegtessük le, kevés liszttel hintsük meg és keverjük a masszába.
A tepsit kenjük ki vajjal és lisztezzük, borítsuk bele a masszát és 180 fokon hőlégkeveréssel tűpróbáig süssük. Nem egészen 20 perc alatt megsült. 
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pont egy számmal nagyobb tepsiben sütöttem, mint kellett volna, azért ilyen laposak. Nyilván, ha vastagabb, tovább kell sütni.